Az Ócsai Baptista Gyülekezet 2012 október 6.-a óta végzi a Dabas Idősek Otthona
Vezetőjének megkeresése alapján a lelki missziós szolgálatot minden második szombat délután.

Az Átrium Otthonban nagy többségben 70-80 éven felüli ellátottak élnek, akik jelentős része életében egyáltalán nem, vagy csak ritkán gyakorolta hitéletét. Ezért missziós szolgálatunk egyik nagy kihívása, hogy felkeltsük az érdeklődést Isten igéje iránt, bizonyságot téve Isten nagy szeretetéről, amit egyszülött fia által nyújt minden ember számára, aki szívébe fogadja őt.

A kezdetek óta eltelt három év. Elmondható, hogy szívesen, szeretettel várnak bennünket. Az igei szolgálat mellett nagyon kedvelik a zenei (furulya, fiatalok, énekkar) és gyermek szolgálatokat, de szívesen veszik a verseket és felolvasásokat is.

Miért fontos e lehetőség, és szolgálat? Az idős, beteg emberek életébe fényt vinni a szolgálatok által, és a szeretet apró gesztusait, figyelmességeit adni azoknak, akik ezt elfogadják.

A legfontosabb pedig az, hogy felhívjuk a figyelmet arra, ami a 2.Korinthus 5:10 versben van megírva: „Mert nékünk, mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt, hogy ki-ki megjutalmaztassék a szerint, amiket e testben cselekedett, vagy jót, vagy gonoszt”.

A gyülekezetünk minden tagjára pedig érvényes parancs és küldetés a Márk evangélium 16:15/b. vers: „ Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangyéliomot minden teremtésnek” legyen az gyermek, fiatal, középkorú, vagy éppen idős.

„börtönben voltam és eljöttetek hozzám” Máté Evangéliuma 25,36b
„Bizony mondom néktek, amikor megtettétek ezeket akárcsak egyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg” Máté Evangéliuma 25,40b

A Bibliából vett, fenti igék is alátámasszák ennek a szolgálatnak létjogosultságát! Gyülekezetünk 1989 évtől kapcsolódott be az országos börtönmisszióba.

Először Fodor János nyugalmazott lelkipásztor kezdte a szolgálatot. Később csatlakozott hozzá több testvér gyülekezetünkből, Fodor Péter, Denke János majd Tunyogi László. Napjainkban két utóbbi testvér végzi aktívan a fogvatartottak közötti szolgálatot. Meggyőződésünk és  tapasztalatunk, hogy nagy szükség van erre a munkára, mert ez által juthat el az evangélium, mint Jó hír, Isten igéje a börtön falain belülre. Isten hívta el szolgálatra eszközeit és Ő, aki alkalmassá teszi és megáldja. Testvéreink tapasztalata, hogy mindig vannak érdeklődők Isten igéje, üzenete után akár az ige továbbadása, vagy személyes beszélgetés által. Ennek hatására történtek már megtérések, életváltozások a fogvatartottak között. Havi rendszerességgel végzik, testvéreink a szolgálatot egy vasárnap a tököli ifjúkorúak börtönében
és egy vasárnap Kozma utcai börtönben.

Alkategóriák

Postacím

Ócsai Baptista Gyülekezet

2364 Ócsa
Kiss Ernő utca 14.

 

Támogatás

Megközelíthetőség

Email

Papp Barnabás (lelkipásztor):
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Csordás Gyula (gyülekezetvezető):
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Telefonszámok

Papp Barnabás (lelkipásztor):
+36 20 886 1293

Csordás Gyula (gyülekezetvezető):
+36 30 455 0044