Zeneművészeti Egyetem ének tanszaki hangversenye

Zeneművészeti Egyetem ének tanszaki hangversenye

Advent első vasárnapján, 2015. november 29-én jeles ünnepély volt gyülekezetünkben. Meghívásunkat elfogadva, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem ének tanszakos hallgatói nagyszerű zenei élményben részesítettek bennünket. 

 Meláth Andrea Liszt-díjas énekművész, a Zeneművészeti Egyetem ének tanszakának vezető tanára részletes tájékoztatást adott a tanszak működéséről. Miként kell az énekeseket megismerni, személyiségüket kibontakoztatni, illetve segíteni. „Szükséges egy mély, jó kapcsolatot kialakítani, hogy kifejlődhessen egy Istenadta tehetség.” Elmondta, hogy az énekes az a zenész, aki testében hordja hangszerét és mégsem láthatja soha. Több nemzetiségű ének tanszakos hallgató előadása hangzott el. Egy férfi és két hölgy Magyarországról, három hölgy Japánból és egy Mexikóból, valamint egy tanárnő és egy tanár, akik a zongorakíséretet adták, szintén kiváló feladatot látva el. Az elhangzott művek közül csak néhány:  Mozart:  Alleluja, Dvorzsák:  137. zsoltár,  Bach:  Magnificat,  Vivaldi:  Glória és még egyéb áriák előadásában gyönyörködhettünk. Mivel magyar szövegű énekek nem hangzottak el, így Meláth Andrea valamennyi ének szövegét ismertette magyarul. Közel két óra elteltével Horváth Zsolt helyi lelkipásztor rövid, de rendkívül jól illeszkedő igehirdetése mély nyomokat hagyott a hallgatók szívében. Imaházunk megtelt és városunkból is sokan eljöttek. A koncert végén többen örömüket fejezték ki személyes beszélgetésekben. Akadt olyan vendég is, aki az igehirdetést igen figyelemreméltóan értékelte. Legyen Istenünk neve áldott, hogy ilyen gazdag és építő alkalmat szerzett számunkra.

Postacím

Ócsai Baptista Gyülekezet

2364 Ócsa
Kiss Ernő utca 14.

 

Támogatás

Megközelíthetőség

Email

Papp Barnabás (lelkipásztor):
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Csordás Gyula (gyülekezetvezető):
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Telefonszámok

Papp Barnabás (lelkipásztor):
+36 20 886 1293

Csordás Gyula (gyülekezetvezető):
+36 30 455 0044