Lelkipásztor búcsúztató ünnepély

Lelkipásztor búcsúztató ünnepély

2012.Március 25.-én; Vasárnap délután az Ócsai Baptista Gyülekezetünkben ünnepélyes búcsút vettünk Nemeshegyi Zoltán lelkipásztorunktól, akinek több mint 11-éves közösségünkben végzett szolgálata ért véget nyugdíjba vonulásával.

Az ünnepi Istentisztelet programjának szervezője Szabadszállási László, gyülekezetvezető kezdte meg az alkalmat és köszöntötte Nemeshegyi Zoltánt és a vendégekkel kiegészült gyülekezetet; János 12,25-26 igeversekkel.

Az igehirdetés szolgálatát Lukács Tamás szigetszentmiklósi lelkipásztor végezte, aki a továbbiakban ügyintéző szolgálatot vállal az ócsai gyülekezetben. Az igehirdetésnek Ézsaiás könyve, 49. része adott alapot, amelyben Jákob Izrael felé irányuló megbízatásáról olvashatunk. A prédikációban többek között elhangzott; „az Istentől küldött szolgálattevő tettei olyanok, mint a nyíl, amely célba talál azon szívekben, amelyek rossz irányba mennek. Azonban Isten szolgája sem rendíthetetlen érzelmileg, hiszen az örömök mellett a fájdalmat is képes átérezni, amit viszont Krisztussal való szoros kapcsolatán keresztül tud elhordozni. A lelkipásztor megbízatásába beletartozik a helyreállítás is, ami Jákóbnak is elsőrendű feladata volt."
Az Igei tanítást követően köszöntések sora hangzott el Nemeshegyi Zoltán felé, aki alázattal hallgatta a szívélyes és hálával teli üdvözléseket, gyülekezetünk különböző szolgálati csoportjai részéről. Köszöntötték őt az gyülekezet elöljárósága, ifjúsága, a nyugdíjasok, a bibliakörösök népes csoportja, s meglepetésként azon testvérek sokasága, akiket lelkipásztorunk merített be, illetve az általa összeadott fiatal házasok. Még a gyülekezetünk szándékában álló építkezést előkészítő bizottság nevében is elhangzott köszöntés, amelynek munkáját pásztorunk is segítette. Nemeshegyi Zoltánné Erika felé Szabadszállásiné Szilvi mondott köszöntő szavakat és az átadott virággal fejezte ki a gyülekezet szeretetét. A város nevében Ócsa polgármestere Bukodi Károly úr mondta el köszöntő szavait. A folytatásban az énekkar énekei között, Nemeshegyi testvérhez közelálló és vele együtt munkálkodó személyek köszöntései hangoztak el, Ország Tibor római katolikus plébános, Hantos Péter református lelkész, Győri János Sámuel pesterzsébeti evangélikus lelkész, Surányi Imre a Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet vezetője, és végül Meláth Attila a budapesti baptista missziókerület elnöke. Mindannyian azon gondolatok jegyében szóltak, hogy igazi búcsúzkodásra Nemeshegyi Zoltán testvérünk esetében nincs szükség, hiszen nyugdíjazása nem egyenlő a „teljes visszavonulás" fogalmával. Szűcs Lajos úr pest megye közgyűlés elnöke levélben kívánt békés nyugdíjas éveket búcsúzó lelkipásztorunknak. A záró szavak között elhangzott: „Lelkipásztorától búcsúzik a gyülekezet, de Nemeshegyi testvértől és családjától nem, hiszen továbbra is az ócsai gyülekezet szolgáló tagjai maradnak. Alkalmunkat a Feltámadt Hős kezdetű énekekkel zártuk.
Isten áldásaiban gazdag, szolgáló életet kívánunk testvérünknek nyugdíjas éveiben is!

Postacím

Ócsai Baptista Gyülekezet

2364 Ócsa
Kiss Ernő utca 14.

 

Támogatás

Megközelíthetőség

Email

Papp Barnabás (lelkipásztor):
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Csordás Gyula (gyülekezetvezető):
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Telefonszámok

Papp Barnabás (lelkipásztor):
+36 20 886 1293

Csordás Gyula (gyülekezetvezető):
+36 30 455 0044