Hitvalló bemerítés

Hitvalló bemerítés

2015 Június 7.-én vasárnap délután öröm volt a mennyben és itt lent egy bűnös felett, mert megmozdulhatott a víz gyülekezetünkben.

Tirpák Péter testvérünkkel először egy férfi bibliaórán találkoztunk, melyre barátja hívta el gyülekezetünkbe.

Péter elmondta bizonyságtételét mely alapján, újjászületett krisztuskövető embernek ismertük meg.
Hívtuk istentiszteleti alkalmainkra melyeken bizonyos rendszerességgel, örömmel aktívan vett részt.

Hamarosan a gyülekezet előtt is bizonyságot tett és imádságaival is építette alkalmainkat.
Szülőfalujában, gyermekkeresztségben részesült, de elmaradt a gyülekezetből majd házasság révén Ócsához közeli településre került. 2010-ben életének nehéz időszakában, édesapja halála és házassági válság között szólította meg Isten igéje, egy református kollegája által. „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy"(Ézs. 43,1) igét megértve kezdte keresni Istent.
Hamarosan vásárolt egy bibliát - melyet elkezdett olvasni -, és járni a református gyülekezetbe.
Felismerte, hogy az igazság istennél van. Fél év után eljutott bűnei beismerésére és kérte Isten szabadítását bűnei bocsánatát. Márk evangéliumát olvasva megértette mit jelent Krisztust követni.
Másfél éve foglalkoztatja a bemerítés gondolata mely mostanra erősödött meg benne. Megértette, hogy a hitvalló keresztség feltétlen szükséges Jézus Krisztus követésében.
Bizalmat érezve az ócsai gyülekezet felé, kérte merítsük be hitének vallomására. Tagságát nem kérte gyülekezetünkbe, mert meggyőződése, hogy Isten azon a helyen akarja használni ahova állította, úgy családban, mint gyülekezetében.

A bemerítési istentiszteleten Horváth Zsolt lelkipásztor végezte a bemerítést és hirdette az igét, közben tanítva a bemerítés lényegéről, fontosságáról, majd a kézrátételes imádság bibliai alapjairól.
Az istentisztelet végén baptistaként köszönthettük testvérünket és az óta is tartjuk a kapcsolatot vele imádkozva érte, hiszen amit felvállalt annak lelki megpróbáltatásait tapasztalja naponként, örömeivel együtt.

„Itt már nincs többé görög és zsidó, körülmetéltség és körülmetéletlenség, barbár és szkíta, szolga és szabad, hanem minden és mindenekben Krisztus." Kolossé 3,11

Postacím

Ócsai Baptista Gyülekezet

2364 Ócsa
Kiss Ernő utca 14.

 

Támogatás

Megközelíthetőség

Email

Papp Barnabás (lelkipásztor):
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Csordás Gyula (gyülekezetvezető):
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Telefonszámok

Papp Barnabás (lelkipásztor):
+36 20 886 1293

Csordás Gyula (gyülekezetvezető):
+36 30 455 0044