::: ÉLŐ KÖZVETÍTÉS ::: 4.28-án a délutáni istentisztelet 14:00-kor kezdődik!

Bibliakör

Baptista hitvallásunk alapján, nem kereszteljük meg a gyülekezetben született csecsemőket, születésük után, csak saját kérésükre döntésképességük idején. Azonban igyekszünk már kicsi gyermekkorban megtanítani velük azt, amit Istenről, Jézus Krisztusról, a Bibliáról, a gyülekezetről tudni kell.

A tanítás természetesen nem az iskolában megszokott szigor mellett folyik, de kellő tisztelettel egymás, a tanító, az Ige és Isten iránt. Jelenleg 4 csoportban folyik munka minden vasárnap reggel kilenctől tízig. A legkisebbek a Mózes csoportban, játékos eszközökkel, tanulnak. A nagyobbak Dávid, Sámuel és Elizeus csoportban folytatják a tanulást. A csoportok létszáma változó, legtöbben a Sámuel csoportban vannak, de a többi csoport létszáma is folyton növekszik. A tanítást olyan fiatalok, középkorúak, és idősebb testvérek végzik, akik a gyülekezeten kívüli életben is gyerekekkel foglalkoznak, de mindenképp elhivatottak, hogy feléjük szolgáljanak. Az Ige és az igeolvasás szeretete, az egymásra odafigyelés mind olyan dolgok, amit gyermekkorban lehet a legjobban megtanítani egy kisgyermeknek. Később csak tompítani vagy javítani lehet rajta, de radikálisan megváltoztatni csak nagyon nehezen. Ennek fényében minden csoport vezetői a korosztálynak legmegfelelőbb módszereket alkalmazzák a gyerekek tanításában.

A hónaponként tartott kézműves foglalkozás is meghatározó esemény a gyerekek –és persze a tanítók- számára is. Bibliakörös gyermekeink több alkalommal adnak számot a gyülekezet előtt az általuk tanultakról. Rend szerint karácsonykor, az évzáró alkalmával, anyák napján, de bizonyos rendszerességgel vasárnapi istentiszteleteken is. Az évzárót már hosszú ideje a szabadban tartjuk, melyre a tanítási év végeztével, június közepén kerül sor. Ilyenkor mindenki megkapja –jegy helyett- az év közbeni teljesítmény függvényében a jól megérdemelt apró jutalmait. Aakadályversenyzünk, énekelünk, főzünk, közösen étkezünk, tehát méltóképpen zárjuk le az évet. A gyerekmunka fontosságát talán sokan fel sem mérik, de fontos és hangsúlyos szolgálat. Igényeljük a testvérek imatámogatását, mind tanítók, mind gyermekek, mind szülok egyaránt.

Postacím

Ócsai Baptista Gyülekezet

2364 Ócsa
Kiss Ernő utca 14.

 

Támogatás

Megközelíthetőség

{google_map}Ócsa, Kiss Ernő utca 14|version:classic|width:265|height:200|show_info:no{/google_map}

Volán busz: http://www.menetrendek.hu
MÁV: http://www.elvira.hu

Email

Horváth Zsolt (lelkipásztor):
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Németh Zsolt (diakónus, gyülekezetvezető):
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Ifjúsági vezetők:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Webmaster:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Telefonszámok

Horváth Zsolt (lelkipásztor):
+36/20-886-0127

Németh Zsolt (diakónus, gyülekezetvezető):
+36/20-886-0307